Villamosipari technikus

Rövid cégismertetés: Az Alteneva Kft. 2018-ban alakult meg Veszprémben. Cégünk elkötelezett a fenntarthatóság iránt, melynek következtében alapértékünk, hogy fenntarthatósághoz kötődő és klímavédelmi célokat szolgáló kezdeményezéseket indítsunk el, valamint, hogy ilyen irányú szakmai együttműködésekben vegyünk részt. Többek között ezért vágtunk bele 2020-ban a B2U (Battery Second Use), azaz elektromos autók akkumulátorainak újra használási lehetőségeinek témakörében végzett széleskörű kutatási- és fejlesztési tevékenységeinkbe. A témakörben eddig több innovatív projektünk valósulhatott meg. Az elmúlt másfél évben jelentős ismeretekre tettünk szert, sikeres nemzetközi partnerkapcsolatokat építettünk ki, valamint piacra kerültek SELiEN energiatároló rendszereink. Annak érdekében, hogy a projektek megvalósítása a terveknek megfelelően, szakmailag még inkább alátámasztott erőforrásokkal legyen biztosítva, további műszaki irányultságú kollégák felvételére van szükségünk. 

Főbb feladatok

  • Az energiatároló rendszerek fejlesztésében és gyártásában való részvétel

  • Akkumulátor modulok összeszerelése és a kapcsolódó komponensek előkészítése

  • Üzembe helyezési és karbantartási esetekből történő belföldi utazás

Az álláshoz tartozó elvárások

  • Min. szakirányú középfokú végzettség

  • 1-5 év hasonló területen szerzett tapasztalat

  • B kategóriás gépjárművezetői engedély

  • MS Office ismeretek

  • Önálló és proaktív munkavégzés

Amit kínálunk

  • Versenyképes bérezés

  • Fejlődési lehetőség

  • Családias légkör egy fiatalos és lendületes csapatban